Könyvkritika – Linger – Várunk

Rögtön az első után sikerült megszereznem a Mercy Falls farkasainak második történetét.

Maggie Stiefvater – Linger – Várunk

KiadóKÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
SorozatVÖRÖS PÖTTYÖS KÖNYVEK
Oldalak száma: 360
Kiadás éve: 2010
 

A szemük, emberi szem farkaskoponyában, a vízre emlékeztet: mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak barnáját, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét. Akkoriban csak Sam sárga szeme figyelt engem az esőáztatta nyírfák közül, de most az egész falka tekintetének súlya rám nehezedik. A tudott dolgok súlya, a kimondatlanoké.

A történet már ismerős. Samről, aki régen farkas volt és Graceről szól, aki azzá változik. A sztori folyamatosan feszített és érződik rajta, hogy valami nagy változás következik. Ahogy a címe is mutatja ez a rész a várakozásról szól, arról, ahogyan Grace-n szépen lassan felülkerekedik a farkas-kór, egyre többet betegeskedik, folyton lázas.

A teljes könyv négy szereplő szemszögéből íródott, egyértelműen Grace és Sam, a másik kettő Isabel és egy új farkas, Cole. Isabel és Cole, aki régen egy rockzenekar tagja volt, amíg Beck ki nem választotta, kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. Meg tudhatjuk, hogy ők négyen, milyen más életet élnek/éltek.

Amivel nem tudtam megbarátkozni, az Grace szüleinek felébredése és megváltozott magatartása. Az első könyvben még arról olvashattunk, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem is törődnek egyetlen lányukkal, csak függetlenül élik életüket, azonban a második részben (ahogy Sam a képbe kerül), mindkettejük vészcsengője riasztani kezd, hogy talán valami kéne tenni és nem egyszerűen elfogadni, hogy Sam szinte mindig Grace-nél van. Ez a rész nem tetszett. Egy kicsit erőltetett volt és nem hiszem, hogy ilyen nagyot képesek fordulni, ha csak egy újdonsült fiúbarátról van szó. Ráadásul Sam ellen tényleg semmi kifogásuk nem lehet: dolgozik, rendes, érett, nem suhanc típus és inkább mindig Grace otthonában vannak. Én örülnék, ha a lányomnak egy ilyen udvarlója lenne.

Meg kell mondanom, hogy a könyv számomra egy kicsit unalmassá vált. Tényleg a “várakozás” szó lengte körbe. Az eleje és a vége izgalmas volt, a közepe kicsit vontatott, de ettől függetlenül várom a befejező részt.

Karakter: tetszett az új karakter, Cole, mert egy kicsit kizökkentett a borús hangulatból.
Kedvenc karakter: Isabelt is közelebbről megismertük, sokkal jobban tetszett, mint az első részben.
Borító: Szintén jó választás, tetszik az egyedi grafika.
Kedvenc rész: A vége, amikor is kiderül, hogy talán Grace-nek mindenképpen farkassá kell változnia, ha túl akarja élni.
Rész, amit nem szerettem: A közepe elég vontatott lett.
Célközönség: YA
Kedvenc idézet:

Ha ezt olvasod, vagy farkas vagyok egyszer s mindenkorra, vagy Ulrik vagy, és húzz a pokolba a cuccaimtól!

Összességében a történet:

toll2toll2toll2

Ha kedvet kaptál hozzá, akkor olvass bele online!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.