Szereplők jellemzése 2. – Tettek-beszéd-külső-gondolatok

Az első részben már megtanultuk, hogy a szereplőinknek nem csak a külső tulajdonságaira kíváncsi az olvasó. Most lássuk, mi az a négy tényező, amivel bemutathatjuk olvasóinknak a karaktereinket.

Tettek

Ismerjük a mondást, hogy “az embert a tettei alapján ítélnek meg”, illetve, hogy “a tettek hangosabbak minden szónál”. Nem is gondolnánk, a tetteik is sokat árulnak el egy karakterről, úgy ahogy a való életben is az alapján ítélünk el valakit, ahogyan elbánik a folyton hangoskodó szomszéddal, vagy az alapján, amit hévégéken csinál, vagy hogy átadja-e a helyet a metrón az idős házaspárnak. A tettek ábrázolása általában a leghatásosabb módja, hogy lefessünk egy szereplőt.

Beszéd

A szereplőket jól jellemezhetjük, ahogyan a párbeszédekben megszólalnak. Nagyon sokat elárul hogy mit és hogyan mondunk, vagy éppen nem mondunk. A dialógus sajátossága, hogy lehetővé teszi a szereplő számára, hogy önmagáért beszéljen.

Az életben mindenki egy kicsit másképp beszél és ezt a történetekben is jól vissza kell tudni adni. Ügyeljünk arra, hogy karaktereink ne mindig ugyanúgy beszéljenek vagy ne mindig úgy, ahogy mi. A kezdő írók azzal szúrják el, hogy túl egyhangú szereplőket hoznak létre, akiknek szavajárása, beszédstílusa teljesen megegyezik. Pedig higgyük el, sokkal élvezetesebb lesz a szöveg, ha az egyes karakterek másképp szólalnak meg. Tudni kell megmutatni azokat az egyedi vonásokat, ami alapján az olvasó is pontosan tudni fogja, hogy ki beszél, anélkül, hogy leírnánk.

Az emberek gyakran használnak rájuk jellemző szófordulatokat. Van aki előszeretettel használja azt kifejezést, hogy ” én megmondtam előre” vagy ” egy szó mint száz”. A nagy Gatsbyben Jay Gatsby például előszeretettel szólít mindenkit “öreg harcosnak”.
Nagyon jó példa erre a Zabhegyezőből vett idézet, amiben a főszereplő Holden Claufield egy taxisofőrrel társalog:

– Mondja, Horwitz – mondom neki -, járt már a Central Parkban, a lagúna környékén? Arra, a park déli részén.
– Minek a környékén?
– A lagúna környékén. Olyan kis tóféle. Ahol a kacsák vannak. Tudja.
– Na és? Mi van vele?
– Emlékszik, hogy a kacsák tavasszal ott úszkálnak, meg minden. Nem tudja véletlenül, télen hova mennek?
– Kik hova mennek?

A két szereplő nyilvánvalóan két különböző társadalmi osztályból jött, személyiségük is teljesen különböző, a párbeszédből egyértelműen kitűnik, hogy ki-kicsoda. 

Dialektusok

A dialektusokkal jobb vigyázni. Nehéz alkalmazni a szövegben helyesen és elvonhatja az olvasó figyelmét a lényegről.
Mark Twaint a dialektusok mesterének tartják, viszont szövegeit gyakran nehéz követni. A Huckleberry Finn kalandjaiból származó idézet:

Hát tudod, az úgy volt. Az öreg naccsága – Miss Watson – folyton csak a fülemet rágta, és csuda gorombán bánt velem, de mindig asszonta, hogy nem fog eladni engem Orleansba.

A dialektusok megjelenítésének másik módja, hogy a szöveg egyszerűen közli, hogy a szereplő dialektusban beszél.
Egy jó tanács: ne éreztessük az olvasóval a szereplők beszédbeli nehézségeit. Például egy dadogó ember esetében:

– É-é-én ne-ne-nem is tu-tu-tudom – mondta Jack.

Ez így nagyon furán néz ki a szövegben. Alkalmazzuk egyszerűen így:

– Én nem is tudom – dadogta Jack.

Az olyan töltelék szavakat is jobb elkerülni, amik megakasztják az olvasót. Ilyenek például a: khm, ühüm, hát, hogy is, izé, öhm. A legjobb, ha minél kevesebbet használunk belőlük. 

Külső

Már első pillantásra sokat megtudhatunk egy másik emberről. Arról, hogyan hordja a haját, visel-e fejfedőt, festi-e magát, visel-e ékszereket stb. De olyanokat is érdemes megfigyelni, hogyan jár, milyen a mozgása, hogyan öltözik, milyen arckifejezéssel reagál az egyes helyzetekre.

A szereplők leírásánál azonban ne csak a nyilvánvaló jegyeket láttassuk az olvasóval, néha kellenek olyan furcsaságok, mint Harry Potter régimódi, kerek szemüvege, homlokát átszelő villámalakú sebhely, Edward Cullen változó szemszíne, csillámló bőre vagy A nagy Gatsyből ismert Meyer Wolfsheim emberi fogakból készített mandzsettái. 

Gondolatok

A prózának – ellentétben a filmekkel – meg van az az előnye, hogy hozzá tudunk férni a szereplők gondolataihoz. Könnyíti a dolgunkat, ha E/1 személyben írjuk regényünket, ahol a főszereplő szemén keresztül látjuk a világot, még olyan információkat is adhatunk az olvasónkat, amiket E/3 elbeszélésben nem. Éppen ezért érezzük az ilyen történeteket – mint mondjuk A nagy Gatsby-t, az Alkonyat vagy a True Blood sorozatot) sokkal közvetlenebbnek.

A “mutassam” négy módszere nem csak egymás mellett, de egymás ellenében is jól működik. Gondoljunk csak a következő párbeszédre:

– Nos, mit mondasz, milyen a szoknya? – kérdezte Katryn.
Nyeltem majd fintorogtam egyet. A ruha rémesen állt rajta.
– Jól – feleltem.
– Azt hiszem, ebben megyek a családi vacsorára – mondta Katryn, majd visszafordult a tükör felé. 

Jól érzékelteti a párbeszéd, hogy nem mindig mondjuk ki a gondolatainkat, vagy nem mindig csak az igazságot, ugyanúgy mozdulataink is sokkal árulkodóbbak szavainknál.

Egy jó könyv mind a négy lehetőséget együttesen használja, akár erősítik, akár ellensúlyozzák egymást. Egy jó szerző úgy használja őket, hogy a szöveg egy kiegyensúlyozott egésszé álljon össze a végén.


Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy ne maradj le a frissítésekről! 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.