Könyvkritika – A lány a vonaton

Nos, azt mondják, hogy ez a könyv legalább akkora nagy siker volt, mint a Holtodiglan. Legalábbis így hírlik, és a minap a Bookline könyves blogja is ezt írta. Én először a Holtodiglant olvastam, a könyv alapján készült filmet is láttam, és akkor az nagyon nagyot ütött. Zseniális volt a sztori. Most viszont, próbáltam elfelejteni, hogy mit is mondtak Paula Hawkins könyvéről, és úgy értékelni, mintha ez egy teljesen szimpla, ismeretlen sztori lenne.

Paula Hawkins – A lány a vonaton

Kiadó: XXI. SZÁZAD KIADÓ
Oldalak száma: 320
Kiadás éve: 2015

Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.

2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.

Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

A könyv címe fogott meg elsőként, miközben a Moly.hu könyves listákat nézegettem. Azért nem tudtam szabadulni az olvasott címtől, mert én is nap mint nap járok vonattal fel Pestre, odajártam gimibe és most dolgozni is. Azért érdekelt a könyv, mert egy fiatalkori rémálmomat hozta elő bennem, azt, hogy egyszer valami történik velem a vonaton. Rengeteg rémtörténetet hallottam korábban ismerősöktől: éjszakai utolsó járatokon rablást, gyilkosságot, erőszakot (főleg most a migráns téma kapcsán hallhattunk ilyenfajta híreket). Egy kicsit beparáztam, ezért is akartam annyira elolvasni a könyvet. 🙂

Az első oldalakon azonban kiderült, hogy egy teljesen más történetről van szó, mint amire elsőként gondoltam. A főhősünk nem is lány… jobban mondva inkább fiatal nő, aki túl van egy szerelmi csalódáson és váláson, elvesztette a munkáját és nem mellesleg alkoholista. Rachel most az egyik barátnőjénél lakik, és az élete romokban hever. Naponta bejár vonattal dolgozni, úgy tesz, mintha még mindig régi munkahelyére járna be, de ehelyett csak egész nap lődörög a városban. Mindennap a vonat elmegy a régi házuk mellett, és onnan nézi volt férjének otthonát, aki most egy másik nővel él együtt. A volt férjének háza mellett a szomszédban viszont lakik egy tökéletes fiatal pár, akiknek látszólag tökéletes az élete. Rachel csak Jessnek és Jasonnak hívja őket, és mindennap irigykedik rájuk, hogy nekik milyen tökéletes és harmonikus a kapcsolatuk.

Rachel sokszor maga alatt van, és teljesen leissza magát, hogy tompítani próbálja a fájdalmat és a keserűséget, néha annyira részeg, hogy nem is emlékszik arra, hogy mit tett korábban. Pontosan ez miatt váltak el a férjétől, Tomtól, mert a férj elmondása szerint Rachel számtalanszor megtámadta őt, pl. golfütővel és üres üvegekkel.

Rachel ebben a monoton megszokott formában éli az életét – ahol a józan és a piás időszakok váltakoznak -, amikor egyik nap megpillantja a tökéletes álompár házánál Jesst egy másik férfival. Rachel ezután egyfajta haragot érez, amiért a nő feladta a kapcsolatát és képes megcsalni a párját. Nemsokkal később Jess ( jobban mondva, igazi nevén Megan) szerepel a hírekben, hogy nyom nélkül eltűnt, a rendőrség viszont nem tud semmit, sem arról hogyan tűnt el, sem arról, hogy miért. Rachel úgy érzi, hogy fontos információ birtokában van, ezért szeretne részt venni a nyomozásban, és innen kezdődnek a bonyodalmak.

A történetet három különböző szereplő narrációjában olvashatjuk: az egyik Rachel, a másik Megan – aki egyfajta visszaemlékezéseket ír korábbi, és az eltűnése előtti időkből-, illetve Rachel volt férjének jelenlegi felesége, Anna. A legnagyobb probléma az volt, hogy a három hang nem nagyon különült el egymástól, ugyanolyan volt mind a három nő elbeszélése, csak az egyes részek elején felírt név jelezte, hogy most éppen ki narrál. A könyv mivel egyfajta napló stílusban íródott, ezért egy csöppet hiányoztak a leíró részek, nem igazán tudtuk meg pontosan, hogy ki milyen, hogyan néz ki, bár mondjuk nem is ezeken volt a hangsúly. Egy csöppet az is zavaró volt, hogy Rachel karaktere nagyon sokszor az ital befolyása alatt állt, és ezeket a részeket nehezen lehetett követni és összerakni. Egy picit olyan volt a szöveg, mintha az írónő nem gondolta volna át eléggé, hogy kinek a szemszögéből is kellene írnia a könyvet, ezért döntött három mesélő mellett.

Maga az alapszituáció tetszett. Rachel karaktere az elején nagyon nem, de ahogy a nyomozás hatására elkezdte összeszedni magát, már egészen szimpatikusnak tűnt. Azt sajnáltam nagyon, hogy a név a fejemben mindig a Jóbarátokos Rachelt juttatta eszembe, és az itteni Rachelünkről tudjuk, hogy teljesen nem olyan, mert iszik, a kinézete mindig csapzott, és az utóbbi időben el is hízott egy kicsit, szóval nem egy túl vonzó nőről van szó.

A könyv lélektani krimi, jól beleláthatunk három teljesen különböző személy életébe és fejébe is. Megtudjuk, hogy sem Megan, sem Anna élete nem olyan tökéletes, annak ellenére, hogy kívülről így látszik. Még nemigen olvastam ennyire nyomasztó könyvet az alkoholizmusról, és egy olyan szereplő szemszögéből, aki az élete nagy részét ital befolyása alatt éli, ez mindenképpen pluszpontot érdemel, hogy a írónő ezt nagyon hitelesen átadta.

A regény a közepe felé indul be, amikor Megan tulajdonképpen eltűnik, onnantól kezdve rengeteg a rejtély, a titok, a csavar, szóval azt mondom, hogy a végére teljesen beindultak az események. Ettől eltekintve nem tartom olyan jónak, mint a Holtodiglan, de az utóbbi időkben még nem olvastam ennyire megrázó, depresszív, felkavaró történetet. Az is külön említést érdemel, hogy a legutolsó 15-20 oldalig egyáltalán nem is lehetett sejteni, hogy Megan hogyan tűnt el, és ki tüntette el. 🙂

A borító is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy letegyem a voksomat a könyv mellett, az elsuhanó táj és a duplázott betűvel szedett cím is nagyon sokat elmond, és nagyon sokfajta jelentése van.

Bár a fülszöveg úgy írja, hogy Paula Hawkins első debütáló könyve A lány a vonaton, de a Bookline interjújában már azt olvashatjuk, hogy korábban álnéven már írogatott regényeket, amiknek negyed ekkora sikere sem volt. Az biztos, hogy az írónő elintézte, hogy most egy ideig beszéljenek erről a könyvről, ugyanis a Dreamworks megvette a filmes jogokat, így hamarosan a moziban is viszontláthatjuk Rachel, Megan és Anna történetét.

Kedvenc idézetek:

Nem létezhet nagyobb gyötrelem, semmi sem lehet fájdalmasabb a soha véget nem érő nem tudásnál.

Ők azok, amit én elvesztettem, ők minden amire vágyom.

A másik nőnek lenni roppantul izgató, ezt nincs értelme tagadni: te vagy az, akiért a férfi akaratlanul elárulja a feleségét, még ha szereti is. Ennyire ellenállhatatlan vagy.

Összességében a történet:

toll2toll2toll2toll2

Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy első kézből kapj értesítést! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.