Írástechnika – 7 tipp a jobb írásért

Sokat szoktam bétázni, ami nem csak azért jó, mert másoknak is segíthetek, hanem ezért is, mert ezáltal sokat tanulhatok, rögzülnek a nyelvtani szabályok, könnyebben észreveszem a logikai buktatókat, nem odaillő dolgokat az írásomban. Éppen ezért, ha valakinek bétázom, akkor mindig próbálok sok időt szánni rá, legalább ötször-hatszor átolvasom a szöveget, szinte mondatról mondatra elemzem a szöveget.

A bétázás nem csak azt jelenti, hogy kijavítjuk a helyesírási hibákat, hanem hogy felhívjuk az író figyelmét a következetlenségekre, logikai-, karakterábrázolási-, dramaturgiai hibákra, maga az egész folyamat sokkal több időt igényel, minthogy gyorsan, felületesen átolvasnánk a szöveget.

Sokan szoktak kérni tőlem tanácsot is, hogyan fejlődhetnek, mit tehetnek azért, hogy írásuk jobb legyen. Ezeket általában néhány pontban össze szoktam szedni az írások végén, de gondoltam, hogy veletek is megosztom, mert lehet hogy valaki még sosem bétáztatott, vagy az írás elején áll még, de elkél neki némi tipp.

Szóval a kérdés az, hogyan lehetünk jobbak, mit tehetünk azért, hogy az írásunk jobb legyen?

tumblr_lk5ihniweh1qgnwmio1_50041Gyakorold az írást

És itt most nem arra gondolok, hogy leülsz az asztalhoz és százszor leírod egymás után ugyanazt a mondatot. Hanem arra, hogy alakítsuk úgy a beosztásunkat, időnket, hogy minél többet foglalkozunk írással. Lehet, hogy ez naponta csak 20 perc lesz, de a legtöbb külföldi írástechnikai blog, és külföldi írásoktatók is azt tanácsolják, hogy próbáljunk minden nap írni egy kicsit.

Megmondom őszintén, hogy hétköznap nekem is kevesebb időm van, mert hát ezernyi dolgom van, mindamellett, hogy dolgozom, de az írásért cserébe én is kötöttem kompromisszumokat. Felkelek korábban, vagy később fekszem, de mindig fordítok arra időt, hogy írjak egy kicsit.

Keress kihívásokat

Az írás – főleg akkor, ha hónapokig, évekig benne vagyunk egy történetben – nagyon unalmassá válhat. Ilyenkor az ember könnyen elveszti a lendületet és az érdeklődést, találhat más fontosabb elfoglaltságot, és máris ott tartunk, hogy a megkezdett írás hetekre eltűnik a fiókban vagy a számítógép egyik eldugott mappájában.

Éppen ezért néha nem árt, ha kicsit elszakadunk egy történettől. Próbáljunk ki írástechnikai feladatokat, írjunk rövidebb szövegeket, vagy csak egyszerű leírásokat, párbeszédeket – nem kell, hogy egy kerek történet legyen -, de már ezzel is sokat fejlődik az íráskészségünk. Soha ne becsüljük alá a tanulás fontosságát.

Ha úgy érezzük, hogy egy történet ellaposodott, akkor próbáljunk kikapcsolódni. Ekkor szokott segíteni, ha belekezdünk egy új történetbe, novellába, vagy megnézünk egy filmet.

tumblr_mqtornrGwW1solpq0o1_500.gifHa az írás ihlet hiánya miatt szakadt meg, akkor próbáljunk keresni olyan elfoglaltságot, ami kikapcsol minket. Olvassunk, túrázzunk, találkozzunk régi barátokkal, járjuk a várost, nézzünk szappanoperát, menjünk színházba, moziba, beszélgessünk idegen emberekkel. Vegyünk meg egy pletykalapot, csapjunk fel magazinokat, olvassunk fanfinctiont, vagy hallgassunk zenét. Néha csak ennyi kell, hogy egy újabb lökést kapjunk.

Legyél önmagad

Kezdő íróknál gyakori hiba, hogy megpróbálják leutánozni híres írók stílusát, vagy ismert könyvekből merítkeznek. Nincs is annál rosszabb, mintha egy újabb Alkonyat, Gyűrűk ura, Harry Potter, Narnia Krónikái, A szürke ötven árnyalata kopival összetalálkozni.

Végtére is azt szeretnénk, ha az olvasó a mi történetünket, a mi stílusunkat szeretné meg, nem igaz? Akkor hagyjuk a fenébe a bestsellereket – tegyük vissza polcra – és próbáljuk megtalálni a saját történetünket, saját hangunkat. Higgyétek el, ez az, amit az olvasó is akar, hogy valami újat, valami egyedit olvasson, nem egy tucatkönyvet. Ha valaki Hemingwayt, Meyert, Tolkient vagy Jane Austent akar olvasni, akkor őket veszi elő, nem minket.

Az egyik legjobb megoldás, hogy száműzd azokat a részeket, amik nem igazán klappolnak, hogyha hangosan is felolvasod magadnak a szöveget. Akkor kiderül, hogyha valami nem fekszik a stílusodhoz.

Ne írj úgy, mint egy amatőr

Tanuld meg a nyelvtani alapokat. Ismerd a helyesírási szabályokat. Tudd, hogyan áll össze a mondatszerkezet. Ismerd a költői képeket. (Ha nem is az összeset, de legyen fogalmad másról is, mint a hasonlat vagy a metafora.)

Tudd, hogyan épül fel egy regény szerkezete. Tudd, hogy mitől lesz jó a dramaturgia. Tanulj meg jól információt adagolni és világot építeni.

girl,hand,text,writing,writingonhand-34bbcf1b9c1e3197177b258b1bdd52e4_h.jpgKezdd kicsiben

A legtöbb kezdő író általában nagyon rossz helyen indul el, mert többnyire mindenki regényekben, vagy már rögtön trilógiában gondolkodik.

Persze, merjünk nagyot álmodni, azt gondoljuk, hogy az írás tökéletes lesz, rengeteg időt töltünk el – hónapokat, talán éveket – mire összeáll a kész kézirat, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem működik. Kuka az egész.

Ne kövessük el ezt a hibát. Kezdjük kicsiben. Indítsunk egy blogot, ahová töltsük fel írásainkat. Írjunk online magazinokba cikkeket. Vagy jöhet a fanfiction. A fanfiction írók már előnyben vannak, mert ők évekig gyakorolták az írást, míg végül megírják a saját önálló regényüket. Ez egy jó kiindulási alap.

Aztán jöhetnek a novellák, írhatunk különböző pályázatokra. Ha megvannak az első pozitív visszajelzések, akkor sokkal bátrabban fogunk nekikezdeni egy nagyobb hangvételű írásnak.

Ne add fel

Tuti biztos, hogy az írásaid az első körben kiesnek a pályázatokról. Tuti, hogy rengeteget kell gyakorolnod. Mindenki így kezdi. Ezért jó, ha kialakítunk egy napi rutint, és minden egyes nap alkalmat kerítünk arra, hogy írjunk és gyakoroljunk. A kitartás végül megtérül.

Persze mindez nem vonatkozik rád, ha egy zseni vagy. De akkor meg mit keresnél itt a blogomon, nem de? 🙂

Szerezz olvasókat

Egy jó írás nem ér semmit olvasók nélkül. Ezért jó egy blogot indítani, ahol az olvasók könnyebben és gyorsan rád találnak.

Legyél ott minden csatornán. Nem árt a legtöbb népszerű közösségi oldalon fent lenned.

Haladj a korral, tudd, hogy mit olvasnak szívesen az emberek.

Ismerd a célcsoportod. Nem elég megírni a történetet, olyan történetet kell írni, ami érdekel másokat. Dolgozz fel komoly vagy éppen népszerű témákat, vagy amivel az emberek szívesen azonosulnak.

Sok sikert! Tudom, hogy sikerülni fog! 🙂

Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy első kézből kapj értesítést!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s