Könyvkritika – Hópelyhek a válladon

Szurovecz Kitti munkásságát már régóta követem, a 2010-es években robbant be a köztudatba, ha lehet így mondani, mert bár vannak tőle jobban hypeolt kortárs magyar írók, azért az ő eredményei sem elenyészőek. Sajnáltam, amikor megtudtam, hogy a KMK-nál már többet nem fog publikálni, de a Hópelyhek a válladon témában is, és első blikkre is úgy tűnt, hogy érdemes lesz az olvasásra, ezért néhány héttel ezelőtt be is szereztem.

3360783_5Szurovecz Kitti – Hópelyhek a válladon

Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.
Oldalak száma: 350
Kiadás éve: 2017

Arlene ​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”

„Ez a történet több, mint regény. Igazi lélekgyógyító írás, ami segít felismerni, ha a párkapcsolatunkban bajban vagyunk. Egy nő belső utazásának hiteles krónikája.”
(Faragó Melinda pszichológus)

Nyilvánvaló, hogy jelen könyv a korábban kiadott könyvektől nagyban különbözik, egyrészt azért, mert nem egy fiatalos vagy fantasztikus, misztikus történet, sokkal komolyabb témával foglalkozik, és mindemellett pedig egy lélektani regényről van szó, amit Kitti magánélete nagyban inspirált. Megmondom őszintén, azért érdekelt a történet leginkább, mert érdekesnek találtam a témát, és bár nincs borderline szindrómával küzdő ismerősöm, de ahogy jobban beleástam a témába, érdekelni kezdett, hogyan, miként éli meg ezt a párkapcsolatot a két fél.

Tényleg úgy kezdtem bele ebbe a könyvbe, hogy nagyon sokat vártam, reméltem, hogyha már a kiadó és Kitti is úgy harangozta be, hogy mekkora szenvedés volt ezt a könyvet megírni és milyen nehéz témát boncolgat, akkor elképzelhető, hogy lassan fogok vele haladni. Éppen ezért, nem is akartam, hogy egy háromnapos könyvélmény belőle, szerettem volna mélyebb érzelmeket átélni, fontolva haladni. Sajnos nem sikerült.

001070160_jegszobor1.jpg.jpg_orig

Mindamellett, hogy a könyv dramaturgiailag rendben volt, megtalálható benne minden, ahogy azt a papírforma megköveteli, van eleje, közepe, vége, van katarzis, lehet izgulni a szereplőkért, de számomra sok olyan apró baki, és kellemetlen dolog szerepelt benne, aminek köszönhetően jelentősen romlott az olvasási élmény.

Arlene, a főhősnő már az elején nem volt szimpatikus. Elhiszem, hogy létezik olyan ember, aki egy bizonyos korban elér egy olyan szintre, hogy őt már nem hozza lázba a férje, semmi nincs, ami feldobná a szerelmi életét. El tudom ezt képzelni, ha mondjuk ez a valaki negyven éves és húsz éve házas. Viszont Arlene eléggé fiatal, csak huszonnyolc éves, és alig 5-6 éve élt együtt a férjével. Eleinte Arlene úgy mesél a volt férjéről Colinról, mintha a férfi semmit sem tudott volna neki adni a házasságban, nincsen meg az a tűz, romantika, szenvedély, amire Arlene vágyna (pedig ez a Colin egyáltalán nem ilyen lapos, nem ez jön le a tetteiből, akárhogy is így van beállítva), éppen ezért úgy döntenek, hogy a legjobb megoldás mindkettejük számára a válás.

Arlene a nagyanyjától örökölt házba költözik Franklinbe a kislányával. Egy barátnőjének köszönhetően a helyi tévénél kap állást, és egészen jól alakulnak a dolgaik. Ahogy annak rendje-módja szerint lennie kell, Arlene-t elküldik egy tévés munkára, ahol megismerkedik a rideg jégszobrásszal Hayden Clarkkal, akit a legtöbben egy csöndes, megkörnyékezhetetlen, elérhetetlen, de leginkább emiatt nagyon zárkózottnak ismernek az emberek. Rögtön az első pillanattól kezdve Hayden szörnyen modortalanul viselkedik Arlene-nel, de úgy látszik, hogy a főhősnő pont erre az “izgalomra” vágyik, mert valami megmagyarázhatatlanul vonzza Haydenben, és az talán pont az a bunkóság, sötétség és depresszió, ami egyébként körbeveszi őt.

Arlene ezután összegabalyodik Haydennel, még csak nem is mondanám, hogy beleássa magát Hayden múltjába, mert arról csak nagyon keveset kapunk és a legvégén, és csupán annyit, hogy az édesanyjától nem kapta meg azt a szeretet, amire vágyott, és hogy valószínűleg ezért alakulhatott ki nála a borderline szindróma. A borderline szindrómásokról tudni kell, hogy olyan mintha kétfajta személyiségük lenne, az egyik végtelenül kedves, romantikus, elhalmozza szeretetével a választottját, nagyon figyelmes, viszont a másik pillanatban hülye kis apróságból képes elefántot csinálni, féltékenykedik, valósággal tombol és természetesen az sem lehetetlen, hogy tettlegességig fajulnak a dolgok. Persze a borderline szindrómások tisztában vannak vele, hogy betegek, de legtöbb esetben dacból sem keresnek fel orvost, úgy gondolják (Hayden is), hogy a terapeuta és a gyógyszerek nem segítenek nekik.

little-girl-628143_960_720

Nem is lenne baj, hogyha a történet nem úgy alakulna, hogy Arlene Hayden betegsége ellenére őrült vágyat érez, hogy együtt legyen a férfival. Számára talán még a szex, a testi kapcsolat sokkal fontosabb, mint a családja, a volt férje, vagy akár a legjobb barátnője véleménye. Természetesen nem tudom, hogy mi játszódik le két hasonló emberben, mert szerencsére nem volt részem ilyen birtokló kapcsolatban, számomra mégis hiteltelennek tűnt, hogy van, aki sokkal előrébb helyez egy alig néhány hetes pasit a családjánál, barátainál, sőt még a gyerekénél is. Mert hát Arlene számára sokkal fontosabb Hayden, mint Lauren, szegény kislány meg is szenvedi rendesen a két főhős, és a szerencsétlen harmadik fél, Colin közti ellentéteket.

A legjobban nem is az zavart, hogy számomra kiszámíthatatlannak és következetlennek tűntek a szereplők, mert könnyen ráfoghatom az én szegénységi bizonyítványomra, hogy még nem találkoztam és nem beszéltem hasonló kapcsolatban élőkkel, inkább az, hogy nem vagyok meggyőzve róla, hogy Szurovecz Kitti tényleg tud írni. Sajnos a korábbi könyvei óta azt veszem észre, hogy folyamatosan romlanak a történetei, görcsösen meg akar felelni egy szerepnek, márpedig, hogy ő is szeretne nagyon mély, és nagyon fontos mondanivalókat közvetíteni az olvasóknak. Én teljesen el tudom fogadni, hogy ez élete regénye, és hogy a saját érzéseit, gondolatait is kiírta – néha talán nagyon is érződött, hogy ez a történet nem Arlene-ről, hanem Kittiről szól – , de sajnos nekem az jött le tanulságnak, hogy sokkal többet kellett volna dolgoznia ezen a könyvön.

Egy másik érthetetlen dolog számomra, hogy miért kell ennyire erőltetni az amerikai helyszínt és szereplőket, ha úgyis belecsempész magyar vonatkozásokat? Számomra szörnyen zavaró volt, hogy bár amerikai szereplőkről olvastam, de Lauren óvodába jár (Amerikában ezt előkészítőnek hívják), a szereplők linzert csemegéznek, Lauren Minimaxot néz és szörpiért könyörög az anyjától. Elhiszem, hogy vannak olyan dolgok, amik másképp működnek, és lehet az volt a koncepció, hogy így hozzák közelebb a magyar olvasókhoz a történetet, de szerintem pont emiatt egy kicsit szétesett a könyv. Az ilyen apróságokon nagyon sok múlik, és emiatt érzem azt, hogy nem volt jó az információadagolás és a háttérsztori megalapozása.

Mindenesetre a könyv olvasása tanulságos volt, de úgy érzem, hogy nem merült el eléggé a borderline-osok lelkivilágában, például szerintem ütősebb lett volna, hogyha néha beleleshetünk Hayden fejébe is és néhány fejezet erejéig “hallhatjuk” az ő gondolatait.

A történet bár lezárult, és úgy tudom, hogy nem lesz folytatása, mégis hagy bennem olyan érzéseket, hogy nincs lezárva, nem kaptam eleget. Igaz, azóta is ezen gondolkodom, hogy elolvastam az utolsó mondatot, de a lezárása inkább egyfajta elégedetlenséget szült, mintsem kíváncsiságot.

Kedvenc idézetek:

Úgy látszik, azt gondolják, egy nő nem válhat el csak úgy, ha nem boldog. Hogy mások is jogosnak érezzék az ilyen lépését, az kell, hogy a férje üsse-vágja, fűvel-fával csalja.

A szerelmesek idióták. Ha mindig mindenki szerelmes volna, összeomolna az egészségügy, a világgazdaság, az oktatás. Mindent maga alá temetne a káosz…

Összességében a történet:

toll2toll2toll2

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.