Írástechnika – Leggyakoribb hibák: lapos cselekmény

Szerintem az egyik leggyakoribb kritika, amit egy kezdő író kaphat, hogy lapos történetet ír. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az adott kezdő író nem tud mély érzelmekről írni, csak éppen nem tudja, hogyan tegye, és elköveti azt a hibát, hogy a története kissé unalmasra vagy felejthetőre sikeredik. Szerencsére nincs okunk aggódni, mert egy kis gyakorlással minden hibát javíthatunk.

Ma három dolgot szedtem össze, ami a lapos cselekményhez vezet, ami ronthat az íráson, és hogy ezeket miként lehet elkerülni.

Először is tisztázzuk, hogy mi a különbség az egyszerű és a lapos cselekmény között, mert sokan a kettőt talán összekeverik.

A lapos cselekmény nem feltétlen ugyanaz, mint az egyszerű cselekmény. Két dolgot kell még megjegyeznünk ezzel kapcsolatban:

1, a jó szerző képes egyszerű témákról úgy írni, hogy az emlékezetes, maradandó legyen,

2, a jó szerző képes akár bonyolult, mély és komplex sztorikat úgy megírni, hogy az igazán egyszerűnek tűnjön.

Lapos cselekményről akkor beszélünk, ha az az érzésünk a történt olvasása közben, hogy nem szól semmiről, nincs dimenziója, a karakterek sablonosak, egydimenziósak, mintha egész végig olyan érzésünk lenne, hogy valami hiányzik belőle. A karakterek mozognak, eljutnak oda, ahova szeretnének, de valójában nem igazán történik semmi. Hiányzik mondjuk a konfliktus. (Ugye már korábban írtam arról, hogy mi a konfliktus, ha esetleg nem tudod, mit is jelent, akkor olvasd el a korábbi cikkemet.)

Egy jó szerző képes úgy megírni egy történetet, hogy mégis szóljon egyszerre akár több dolgokról, mély érzéseket közvetít vagy kemény témákat dolgoz fel, mégis ezt burkolt formában teszi, hogy észre sem vesszük, mennyire egyszerű maga a cselekmény. Hogy csak néhány példát említsek: Szabó Magda: Az ajtó, Jay Asher: Tizenhárom okom volt…, Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek, John Green: Alaska nyomában, William Paul Young: A viskó, és még sorolhatnám.

Vessünk néhány pillantást a leggyakoribb három problémára, és hogy hogyan lehet őket javítani.

1. probléma: A cselekmény egy egyenes vonal A és B pont között

Ebben az esetben a karakterek általában egy síkon mozognak, bár úgy tűnik, mintha történne valami, de mégsem, az olvasó elveszti az érdeklődést, vagy még rosszabb, elalszik olvasás közben. Ennél az alapvető probléma a konfliktus egyértelmű hiánya. Vagy más esetben nem elég jó konfliktus.

Ne felejtsd el, hogy a konfliktus nem más, mint a történet mozgatórugója, egy (vagy akár több) akadály, amit a főhősnek le kell küzdenie ahhoz, hogy elérje a célját. Ha a főszereplő nem találkozik akadályokkal (vagy rosszabb, nem is igazán van célja), akkor nincs más csak néhány jelenet, esemény, amik egymást követik.

Sok helyen olvastam már ezt a mondatot, és egyet is értek vele: ha nincs konfliktus, nincs sztori.

storybook-2763846_960_720

Megoldás: Mellékcselekmények

Fontos, hogy a mellékcselekmények csak akkor működnek, hogyha a fő cselekménynek a részei, és szorosan kapcsolódnak hozzá. Ha csak plusz karaktereket és minden fejezetben újabb bonyodalmakat adunk hozzá a történethez, akkor átesünk a ló túloldalára. Az olvasót idegesíteni fogja, hogy az események között nincsen logika, és a főhős negyvenhat ellenséggel megküzd, elmerül egy mocsárban, kis híján agyontapossa egy Birodalmi lépegető, megátkozza őt egy kobold, eltéved egy varázsszőnyegen a sivatagban, megmérgezik és csaknem lerágja a bal fülét egy emberevő hegyi troll, mielőtt az utolsó fejezetben megmérkőzik a szűzlányok vérét ivó varázslóval. Sarkos példa, de szerintem értitek. 😀

A lényeg, találjuk meg az egyensúlyt, és ne legyen túl sok konfliktus, hanem éppen elég.

2. probléma: A karaktereid egydimenziósak

Az írók gyakran vannak úgy, hogy egy idő után beleszerelmesednek szereplőikbe, ilyenkor hajlamosak olyanná formálni őket, amik már távol állnak az izgalmas, hihető karakter kategóriától. Egyszerűen nem lesz semmi abban a főhősben, ami az élő emberekre emlékeztetne minket. Vagy mert nagyon tökéletes, steril, vagy éppen ellenkezőleg, az író a történetre fókuszált és közben nem dolgozta ki eléggé a  karaktert. Erre szokták azt mondani, hogy egy karakter egydimenziós.

Sokkal sajnálatosabb hiba, hogy a kezdő író ráadásul nem követi a mutasd és ne mondd szabályt, és csak úgy ír le egy karaktert, pl. hogy az a bizonyos valaki “jó ember”. Nem ám, hogy a cselekedetei vagy gondolatai alapján szűrje le az olvasó, hogy az adott karakter mégis milyen, hanem az író rögtön a szánkba adja, anélkül, hogy árnyalná a dolgokat, bemutatná, hogy bizonyos helyzetekben, hogyan reagál, milyen háttér vezetett a könyv kezdéséig.
Ismerős az a kifejezés, hogy Mary Sue / Gary Stu? Nahát, a szereplők pontosan ilyen jellemtelenek, persze tökéletesnek vannak beállítva, idealizáltak, ők mentik meg a világot a pusztulástól, mindenre tudják a megoldást, miközben semmi érdekes vagy szerethető nincs bennük. (Bővebben ezekről a karakterekről itt.)

Megoldás: dolgozz a karakterfejlődési íveken

Ha nincs konfliktus, nincs akadály, akkor a főhős nem fejlődik. És ez csöppet sem hiteles. Ahogy az emberek általában okulnak a hibáikból, úgy a papírra vetett hősöknek is be kell járniuk egy utat, ami végén kell, hogy valami megváltozzon bennük, kell, hogy legyen valami, amiről másképp vélekednek, ami átformálja őket, így válnak élővé. Nincs olyan, hogy valaki a könyv elején már szuper okos, szuper izmos, szuper szexi, minden tudás a birtokában van, és a történet végén is ugyanilyen. Nincs és kész. 🙂

Persze nem szükséges, hogy minden karakter részletesen ki legyen dolgozva. Erről később tervezek majd egy cikket írni.

books-2423762_960_720

3. probléma: A történetedben nincs fordulat

Ez azt jelenti, hogy a sztori vége túl sablonos vagy kiszámítható. Ez azért rossz, mert az olvasó néhány fejezet után már sejti, hogy mire számíthat, így rossz szájízzel fogja letenni a könyvet, vagy be sem fejezi.

Ez annak a következménye, hogy a szerző vagy a számára kedves írók, példaképek munkáját szeretné utánozni, vagy túl sok hasonló hatás érte könyvek és filmek terén, nem szeretne elrugaszkodni a megszokottól, mert azt hiszi, hogy így biztosan valami jó dolog sül ki a végén.

Ahogy a Mary Sue karakterek, úgy a túl kiszámítható vagy klisékkel teli cselekmény is egyértelműen azt hirdeti, hogy az író nem kreatív, nincsenek saját ötletei, csupán másol. Ugye nem kell kifejteni, hogy ez miért rossz.

 Megoldás: írj konfliktustérképet

Ha már úgy érzed, hogy végeztél a kézirat begépelésével, és már nagyjából kijavítottad az általad talált hibákat, akkor nem árt, ha készítesz egy konfliktustérképet, ami lényegében azt jelenti, hogy minden egyes fejezet legfontosabb eseményeit, fordulópontjait összegyűjtöd egy vázlatba. Ebből nagyon könnyen kiderülhet, hogy milyenre sikeredett a történet, elég jó-e benne a konfliktus, nem túl lapos-e a történet, és fenn tudja-e tartani az olvasó érdeklődését. Ezután persze még nem végeztünk, nem árt, ha leadod bétáknak az írást és az ő véleményüket is kikéred.

A történet minden jelenete ideális esetben tartalmazzon újabb meglepő fordulatokat, olyan eseményeket, ami felkeltik az olvasó figyelmét, ami tovább lendíti a cselekményt. Például, használj horgokat. Persze, figyelj a megfelelő információadagolásra is, ne árulj el egyszerre túl sokat, és túl keveset se. Vagy felteheted magadnak a kérdést, “Mit várnak az olvasók az ilyen típusú történetektől?” És “Mit nem várnak tőle?”

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket. Ha szeretnél még írástechnikáról olvasni, dobj egy lájkot vagy kommentet. 🙂

forrás: helpingwritersbecomeauthors.com

http://www.springhole.net/writing/whatisamarysue.htm

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s