Írástechnika – Leggyakoribb hibák: Hol találkozhatunk a legtöbbször túl sok leírással?

Ismét egy rekorder címet sikerült összehozni, de sebaj. Előző cikkemben már írtam arról, hogy mi az oka annak, ha valaki túl sok leírást használ a kézirataiban. Most kanyarodjunk el egy kicsit és beszéljünk arról, melyek azok a részek, ahol az író elkövetheti ezeket a hibákat.

A két leggyakoribb rész a karakterek leírása és a helyszín leírása.

Ebben a részben a karakter leírásával fogunk foglalkozni.

Mutatok egy nagyon sarkos példát, hogy mindenki értse, mikor sok a leírás, amikor egy karaktert bemutatunk.

“Beléptem a terembe, majd kezet ráztam a fogadóbizottsággal. Az egyik egy tagbaszakadt férfi volt, vastag bajusszal és őszes szakállal. Egy nyolcvan centi magas lehetett, de lehet még annál is magasabb. Úgy nézett ki, mint egy igazi viking csak páncél és bőrszerkó nélkül. Barna öltönyt viselt, ami kopott volt és olyan színe, mint a járdára száradt szarnak. A könyökénél és a térdénél az anyag teljesen kikopott. A nyakkendője csálén állt, mintha éppen az imént kelt ki volna az ágyból és sietősen kapta magára a ruhákat. Az orrán egy anyajegy minden egyes alkalommal megrándult, amikor csak levegőt szívott be. A mellette ácsorgó nő biztosan a titkárnője. Legalábbis a túl rövid szoknyából, a kivágott ingből és a fiatal korából erre következtettem. A haja lófarokban hátra fogva, a színe vörös, mint a frissen pirított homár. Nem tetszett az, ahogyan lesajnálóan rám nézett, csak azért mert először tettem be a lábamat az irodájukba. Inkább azért sajnálkozna, hogy a rózsaszín rúzsa összefogta a görbe metszőfogait.”

Elég, ha csak összeszámoljuk a mellékneveket, ami rémesen sok. Nem is ez a legfőbb probléma, hanem ha a könyv úgy kezdődik, hogy a főszereplőt behívták egy állásinterjúra, majd utána egy közeli szupermarketben találkozik élete nagy szerelmével, akkor az olvasót nem fogja érdekelni, hogy a titkárnőnek milyen a ruhája és hogy a rúzs összefogta a fogát. Kivétel persze, hogyha a könyvben fontos szerepet játszik az új munkahely, mert kiderül, hogy a főhős újdonsült szerelme szintén az irodában dolgozik és a barna öltönyös, szakállas férfi az apja.

Most mutatok néhány példát, milyen egy olyan leírás, ahol éppen eleget kapunk és mégis mennyire színes:

“Quentin vékony, magas srác volt, bár szokás szerint behúzta a válla közé a
nyakát, hiábavaló igyekezettel próbálva felkészülni bármilyen, az ég felől
érkező esetleges csapásra, ami – logikusan – először mindig a magas
alakokra szokott lesújtani. Vállig érő, csapzott haja kezdett csomókban
összefagyni. Jobb lett volna, ha edzés után még ottmarad és megszárítja,
különösen a mai interjú előtt, de valamilyen oknál fogva – talán, mert épp
rossz passzban volt – végül mégsem tette. (…) James a feje mögé emelte a kezét, és ujjaival beletúrt hullámos, gesztenyebarna hajába. Majd hatalmasat böfögött. Teveszőrös
kasmírkabátja tárva-nyitva lengett a csípős novemberi délutánon. A hideg
sosem zavarta őt. Quentin viszont folyton fázott; úgy érezte magát, mint aki
menthetetlenül csapdába esett a saját, személyes, örökké tartó telében.” – Lev Grossman: A varázslók

“Monique eléje sietett, három puszit nyomott az arcára, és bevonszolta az épületbe. Egyszerű, fekete selyemruhát viselt rövid szárú, piros lakkcsizmával. Magas volt és nyúlánk, valódi egzotikus szépség, modellmúltjáról gyors, ruganyos járása, a származásáról pedig karamellszínű bőre árulkodott, meg a hátközépig érő göndör, fekete hajzuhatag. Kimondhatatlanul szép volt.” – Cristina Caboni: A parfüm titkos útjai

“Bob vaskos karjai csapdába ejtenek, ahogy magához ölel; beszorulok vadonatúj, izzadó mellei közé, amelyek úgy hullámzanak fel-alá, mintha a Mindenható óriás keblei lennének. A templom alagsori helyisége zsúfolásig tele heti találkozóink állandó résztvevőivel: itt ül Art, Paul és persze Bob – széles vállai a látóhatárt juttatják eszembe, sűrű, szőke haja hatásosan reklámozná a haj formáló zselék legújabb generációját: elképesztően sűrű és szőke, a választék borotvaéles benne. Bob karjai körém fonódnak, tenyerével hordónyi felsőtestéből kicsírázott mellbimbói közé préseli arcomat.” – Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Feltétlenül szükséges, hogy lefessük szereplőnk…

  • Arcát?

A véleményem az, hogy az arcvonásokról csak akkor érdemes szót ejteni, hogyha van valamilyen érdekes az adott karakteren, ami mondjuk mássá teszi őt, mint a többit. Hogyha olyan általános leírásokat használunk, hogy valaki helyes, jóképű, ijesztő stb., akkor azzal nemigen mozdulunk ki a komfortzónánkból, sőt, igazából elég klisések. De ha van olyan információ, ami érdekessé teszi a karaktert azáltal, hogy mondjuk csálé a szája, elállnak a fülei vagy van egy heg a homlokán, máris sokkal inkább magunk elé tudjuk képzelni a fizimiskáját.

  • Hajszínét?

A szín vitathatatlanul minden leírás közül a leghasznosabb. A haj színe, mindazonáltal, hogy ez általában nem egyedi jellegzetesség, hasznos vizuális részlet. De ha már mindenképpen le szeretnénk írni, akkor válasszunk valamilyen érdekes módot vagy kevésbé klisés jelzőt.

“Tagbaszakadt férfi volt, vékony szálú haja kukoricasárga; fehér inget és sötétzöld, kantáros nadrágot viselt. Kinyitotta a hasas kazán kis, négyszögletes, rácsos kapuját, és Jackkel együtt benéztek.” – Stephen King: A ragyogás

woman-3435842_1920.jpg

  • Szemszínét?

Hadd kérdezzem meg: emlékszel még annak az eladónak a szemszínére, aki reggel kiszolgált a boltban? Vagy akitől cigit vettél a trafikban? Én sem. A legtöbb esetben a szem színe nem fontos vizuális részlet, inkább intimebb. Általában akkor kezdünk el valakinek a szemszínére figyelni, hogyha az a valaki tetszik nekünk vagy valamiért jóba lettünk vele. Feltételezem az iskolatársaid, tanáraid, kollégáid szemszínét végigtudnád sorolni, hiszen velük naponta találkozol, viszont akiket csak néha napján látsz – mondjuk szomszédok, eladók a boltban, futárok, postán dolgozók – már egy távolabbi körnek számítanak. Figyeljünk erre a karakterleírásoknál is, a mellékszereplőknél nem szükséges tudnunk, hogy kinek milyen szeme van, de van, hogy még a főszereplőkről sem tudjuk.

  • Bőrszínét, testfelépítését?

Ritkán van arra szükség, hogy pontosan tudjuk, egy karakter milyen magas, hány kiló, vagy mekkora a két füle közötti távolság. A testfelépítés viszont beszédes lehet, legyen a karakter izmos, kövér, kurta lábú, colos, bármi. A testfelépítés leírása segíthet az olvasóknak elképzelni a karakter sziluettjét.

A bőrszín általában akkor szokott előkerülni, hogyha valaki nem fehér bőrű. Gyakorta a fehér írók teljesen evidensnek veszik, hogy csak akkor térnek ki a  bőrszínre, hogyha az eltérő színű, fekete, sárga, réz stb. Mellékszereplőknél szinte lényegtelen részlet, de akad, hogy még magáról a főszereplőről sem derül ki feltétlen. Nagyon jó példa erre, amikor megjelentek az első képek a Harry Potter és az elátkozott gyermek kapcsán, hiszen Hermione szerepét egy fekete színésznő játssza. Sokan kritizálták a castingot, pedig Rowling többször nyilatkozta, ő sosem állította egyetlen egy könyvben sem, hogy Hermione nem fekete.

  • Ruháját, öltözködését?

Hasznos részlet lehet valaki ruhájának leírása, de csak akkor, ha ezzel többet mondd el, például segít lefesteni az adott korszakot, helyszínt, vagy ha nem csak egy szimpla “ruhadarabot” jellemez, hanem mondjuk lefest egy hivatást. Ha valaki fehér köpenyben van, akkor az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy orvos vagy valamilyen egészségügyi dolgozó, ha pedig valaki drága öltönyt hord, akkor lehet bróker, ügyvéd, vagy valamilyen komolyabb irodai munkája van, felelős beosztásban, és nem mellesleg a társadalmi osztályáról is kaphatunk egy képet.

  • Hegek, hiányzó testrészek, tetoválások, egyedi jellemvonások?

Kellenek, de csak akkor, ha nem klisések. Ha valakinek egy műhiba miatt hiányzik valamelyik végtagja, az máris elmond egy sztorit, de ha a 88. bűnözőnek is kígyótetoválás van a nyakán, az már nem okés. Koncentráljunk az egyediségre, persze észszerűen.

  • Más karakterek hogyan látják?

A legnehezebb dolgod akkor van, hogyha E/1-ben mesélsz és le szeretnéd írni, hogyan is fest a főhősöd. Igen, a kezdőírók ekkor szokták elkövetni azt a hibát, hogy a főszereplő egy tükörbe néz és elmondja magáról, amit az olvasó tudni akar(hat): szemszín, hajszín, testalkat, egyéb tudnivalók. Ennél már sokkal jobb választás, hogyha más karaktereken keresztül mutatod be a főszereplőt, és elmesélteted velük, hogyan is fest. De ezt is csak apró lépésekben szabad, szépen adagolva.

A legjobb tanács a leírásokra talán az, hogy mindig csak azokat a részeket írjuk meg, amik az adott pillanatban a karakter és a cselekmény szempontjából érdekes vagy fontos. Tehát ne kezdjünk el rögtön hosszú odalakat írni arról, hogyan néz ki egy karakter, ha éppen egy csata közben vagyunk. Szépen rejtsük el az információkat, ez is a helyes információadagolás egyik eszköze.

Például ebben a Stephen King részletben:

“Wendy visszament hozzá, megpuszilta, összeborzolta a világosszőke haját, ami éppen csak kezdte elveszíteni kisbabás selymességét. Olyan komoly kisfiú; Wendy néha eltűnődött, vajon hogy viseli el őt és Jacket mint szülőket.”

Itt a Torrance házaspár kisfiáról, Dannyről kapunk egy kis leírást, ami csak a második fejezetben kerül elő, nem rögtön a könyv legelején.

Vagy nézzük meg Julia Bagott Tiszták című könyvében az első fejezet kezdését:

“Pressia a szekrényben feküdt. Két hét múlva tizenhat éves lesz, és attól kezdve itt fog aludni. A megfeketedett farostlemez nyomta a hátát. Beszívta a dohos levegőt, a hamu kesernyés szagát. Jónak kell lennie, hogy életben maradhasson. Jónak és csendesnek. Éjszaka pedig, amikor az SZFH járőrözik az utcákon, el kell rejtőznie. Könyökével kinyitotta az ajtót, ott ült kint a nagyapja. A székét az utcácskára nyíló ajtó mellé állította. A torkába ágyazódott ventilátor halkan zúgott. A parányi műanyag szárnyacskák az egyik irányba pörögtek, amikor beszívta a levegőt, majd az ellenkezőbe, amikor kifújta. Pressia annyira megszokta a ventilátort, hogy néha hónapokon keresztül nem is vette észre. Akadtak persze olyan pillanatok, például ez a mostani, amikor mintha kilépett volna az életből, és mindenen csodálkozott.”

Magáról a főhősről nem is kapunk leírást, csak annyit tudunk, hogy tizenhat éves lesz. Pontosabb képet csak jó néhány oldallal később kapunk.

“Az anyja japán származású volt. Ez megmagyarázza, hogy miért fekete a kislány csillogó haja, miért mandulavágású a szeme, és mitől ilyen árnyalatú a bőre. Az anyja csupán arról a ragyogóan rózsaszínű, félhold alakú sebhelyről nem tehet, amelyik a lány bal szeme mellett látható. Halvány szeplőit az apja családjától örökölte. A nagyapja arról mesélt, hogy a famíliának skót és ír ősei voltak. A kislánynak ez sem mond semmit.”

A következő cikkemben a helyszín leírásáról és a csapdákról fogok beszélni.

Tarts velem máskor is! 🙂

 

Források:
http://allwritefictionadvice.blogspot.com
https://www.writersdigest.com
https://www.helpingwritersbecomeauthors.com
https://www.reddit.com
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s