Aki ismer, az tudja, hogy imádom a kávét. Bármilyen ízesítésben érkezhet, de főként a lattékat, hosszú tejeskávékat, melange-okat szeretem. A neten találtam egy book taget, és a kávé miatt megtetszett, ezért fogadjátok szeretettel az első book taget a blogon! 🙂
FEKETEKÁVÉ – Egy sorozat, amibe nehéz belerázódni, de utána nem tudod letenni
Katie McGarry Feszülő húr sorozatát az elején kicsit nehezen szerettem meg, de aztán ahogy a könyv első harmadát elhagytam, már nem tudtam letenni. Ugyanilyen a sorozat második része, a Dare you to – Aki mer, az nyer és a tetőpont végül a Crash into you – Szívkarambol volt.
BORSMENTÁS MOKKA – Egy könyv, ami a téli időszakban nagyobb népszerűségnek örvend
Vicces, de sokaknál olvastam, hogy a Harry Potter az, ami náluk a téli időszakban nagyon népszerűségnek örvend. Én is így vagyok ezzel. Lehet, hogy azért, mert januárban van a születésnapom és a HP első részét akkor kaptam meg. Aztán minden nagyobb ünnepen, Karácsonykor következett a sorozat többi része. Valahogy maga az egész könyv hangulata olyan, hogy szívesen olvasom télen, bekucorodva a takaró melegébe. 🙂
FORRÓ CSOKI – A kedvenc gyerekkönyved
Legszívesebben itt is a HP sorozatot említeném, hiszen 11 éves voltam, amikor először kezembe kaptam a könyvet, de ugyanilyen kedvenc David Almond Szárnyak titka c. könyve, ami egy nagyszerű gyerekkönyv, még felnőtt fejjel is egy csomószor olvastam.
DUPLA ESZPRESSZÓ – Egy könyv, ami az elejétől a végéig izgalmas volt
Ebben a kategóriában nagyon sok könyvet tudnék említeni. A HP sorozat mellett a kedvenceim még: Alkonyat sorozat, A beavatott, Az útvesztő, Holtodiglan, A napszemű Pippa Kenn, Sarah Dessen – Altatódal és Tökéletes, és még sok más..
STARBUCKS – Egy könyv, amit mindenhol látsz
Mostanában többször belefutottam az Outlander könyvekbe, sok ismerősöm kezdte el nézni a sorozatot. Megmondom őszintén, én még eddig nem olvastam, de lehet egyszer kedvet kapok hozzá.
HIPSTER KÁVÉZÓ – Egy alulértékelt könyv
Mostanában az a könyv, amit meg tudnék említeni ebben a kategóriában az Justina Chen Headley North of Beautiful – Iránytű Önmagamhoz c. könyve. Nem is azt mondanám, hogy alulértékelt, mert a Moly.hu-n most 86%-on áll, inkább úgy mondanám, hogy nem kapott elég figyelmet, pedig szerintem egy nagyon aranyos és tanulságos kötetről van szó, főleg a mostani tizenévesekkel olvastatnám el kötelezően.
A TÖKÉLETES KEVERÉK – Egy könyv vagy sorozat, ami keserédes volt, de mindeközben tökéletes
Mint sok más bloggernek, nekem is a Csillagainkban a hiba John Green regény volt, ami a legtöbb érzelmet váltotta ki belőlem mostanában, és ami mindamellett, hogy nagyon szívszorító, nagyon romantikus és édes. A két főszereplő – Hazel és Gus – ma nagy kedvenceim.
HOPPÁ! VÉLETLENÜL KOFFEINMENTESET KAPTAM! – Egy könyv, amitől többet vártál
Lauren Oliver Delírium-trilógiája elég magas értékeket kapott a Moly.hu-n. Az első kötet tetszett, viszont a második része, a Káosz, egy nagy csalódás volt számomra. Most egyelőre nem is fogok belekezdeni a harmadik részbe.
Ennyi lett volna a tag, ha tetszett, akkor csináljátok meg Ti is! 🙂 Most meg is jött a kedvem egy kis lattéhoz. 🙂